Hogy semmit ne feledjen, és mások se feledjenek, Bruck Edith elso könyvének megjelenése után hatvan évvel ismét felidézi gyerekkorát, majd pedig életének azt az idoszakát, amikor télen-nyáron ugyanabban a facipoben taposta a földet Auschwitzban, aztán Németország különbözo koncentrációs táboraiban.

Csodával határos módon életben maradt. Megpróbált volna új életet kezdeni, de hol, hogyan, kivel? Háta mögött tragikus véget ért életek, többek között a szüleié, elotte valóságos és érzelmi romhalmazok. Egyedül érzi magát az idegen világban, ahol a befogadás és a meghallgatás szándéka nulla, úgy határoz tehát, hogy elszökik.

Mesél a saját családja körében megtapasztalt elidegenedésrol, aztán arról, hogyan próbált meg Izraelben gyökeret ereszteni, majd pedig arról, hogyan talált magának egy teljesen új életformát, amikor egy hozzá hasonló számuzöttekbol álló tánccsoporttal bejárta fél Európát, és végül Olaszországban kötött ki. Ott egy szépségszalonban kezdett el dolgozni, amelyet foleg az ötvenes évek végi Róma nagyvilági életének szereploi látogattak. Akkor találkozott a költo és rendezo Nelo Risivel, akivel egy életen át egymás társai lettek, muvészi és érzelmi szövetségük több mint hatvan éven át tartott.